Kedves Olvasóim!
Tudom, egy időre eltűntem, de semmi pánik, újra itt vagyok, és segítek! :) Nem szándékozom továbbra is fenntartani a nagyon hivatalos formátumot, amit eddig a blog követett, mindezt azért, mert egyszerűen nincs kedvem annyit szórakozni azzal, hogy mit és, hogy írok le, hiszen, amikor a barátnőimnek adok tanácsot, akkor sem ennyit szofisztikáltan fogalmazok. Úgyhogy innentől kezdve ezt kérlek nézzétek el. Továbbra is, ha kérdésetek van felém egy adott témával kapcsolatban, akkor azt bármelyik posztom alatt, kommentben mindenképpen jelezzétek, főleg, ha úgy érzitek, hogy általános a problémátok, és másnak is hasznos lehet. Természetesen van olyan ember, aki nem szereti a problémáit kiteregetni, akár névtelenül sem senkinek, így nekik továbbra is van lehetőségük emailt írni nekem az avalancheofficialblog@gmail.com email címre, hátha együtt megoldást tudunk találni akár szerelmi, akár barátokkal, családdal, sulival stb. kapcsolatos problémákra.
Na ez után a kis bevezető/tájékoztató után térjünk is rá a tárgyra. Nagyon népszerű volt az előző hasonló posztom, melyben 20 jelet fejtettem ki, melyek véleményem szerint egyértelmű jelei annak, ha tetszel valakinek. Ezt a bejegyzést itt tudod elérni.
Kicsit kutakodtam egy lány emailjét követően, melyben egy fiúval kapcsolatban segítségemet kérte, és felnéztem a gyakori kérdésekre, ahol meglepően sok olyan dolgot olvastam a témával kapcsolatban, melyekre eddig nem is gondoltam. Ezeket hoztam el most nektek! :)
1. Elkapja a tekintetét
Ez akkor lehet kifejezetten érdekes, ha valami bizalmasabb dolgot beszéltek éppen. Azért kapja el a tekintetét, mert ahogy a mondás is tartja, a szem nem hazudik, és rögtön őszinte reakciót lehet látni a másik ember szeméből. Ha elkapja, azzal azt akarja elérni, hogy ne lásd az őszinte reakcióját.
2. Frusztrált a közeledben
Arra gondolok, ha a kiszemelt szinte vibrál. Ez nagyon emberfüggő dolog. Vannak olyanok, akik azért idegesek mert kettesben kell maradniuk a kiszemeltjükkel, és vannak, akik attól, ha nem tudnak kettesben maradni. Nyilván mindenki tudja a saját választottjáról, hogy milyen ember, és ez alapján el tudja dönteni, hogy ez a jel mérvadó-e számára vagy nem.
3. Haveri társaság
Ha haveri társaságban van, és rád sem mer nézni, az is árulkodó jel lehet, mivel a fiúknál jellemző, hogy elmélázik egy lány látványán. Az is előfordulhat, hogy azért nem mer a lányra nézni, nehogy összeakadjon a tekintete a lányéval, és ez a haverjainak feltűnjön, és piszkálni kezdjék.
4. Az arc
Ha amikor beszélgettek felvonja a szemöldökét, vagy ráncolja a homlokát, az az jelenti, hogy érdeklődik az iránt, amit mondasz. Az érdeklődést pedig nagyon jó jel.
5. Testbeszéd
Úgy emlékszem, hogy az arcérintés általánosságáról már esett szó a korábbi posztomban, viszont a hát kihúzásáról talán még nem. Ha a fiú láthatóan kihúzza magát, ha beszélgettek, akkor azzal azt akarja megmutatni, hogy mennyire férfias.
6. Barátok
Már megint a barátok, igen tudom, viszont továbbra is fontos, hogy hogyan viszonyulnak hozzád a barátai. (Erről is volt szó korábbi posztban!) Ha a közeli barátja mosolyog rád minden ok nélkül, vagy esetleg észreveszed, hogyha valakivel beszélsz, és néz, úgy, hogy a kiszemelted ott ül mellette, az is árulkodó lehet. Sokszor ezt azért csinálják a fiúk, mert azt hiszik, ha nem Ők nézik a kiszemelt lányt, hanem a haverjuk, akkor az kevésbé feltűnő.
7. Összeakadó tekintet
Ha sokszor jársz úgy, hogy a tekinteted a kiszemeltével összeakad, akkor az kölcsönönös vonzalmat jelenthet.
8. Nem engedi el magát teljesen
Előfordulhat olyan is, hogy a fiú nem tud úgy kommunikálni veled, mint bárki mással. Ez azért van, mert nem akar rosszat mondani, többször átgondolja mit mondjon neked, vagy zavartan kommunikál.
9. A piszkálódás
Ha amikor találkoztok, mindig szól valami frappánsat, vagy ha valamit csinálsz, akkor mindig viccesen beleköt, árulkodó jel.
10. Ha nem zavarod
Ha beszélgettek akár személyesen, akár online, és mondod neki, hogy menjen nyugodtan ha dolga van, nem akarod feltartani, és Ő azt feleli, hogy nyugi nem tartod fel, akkor csak így tovább!
Hirtelen ennyit tudtam nektek összeszedni, remélem segített. Nézzétek meg az 5 jó tanács, ha fel akarod hívni magadra a kiszemelt figyelmét! című posztomat is. Katt: ide.
Ha ilyen jellegű problémáitok vannak, akkor továbbra is kérdezzetek, akár névtelenül is a posztok alatt, mindenre válaszolni fogok!
Figyelem! Mostantól elérhető vagyok az ask.fm-en is! Kérdezzetek! :)
https://ask.fm/avalancheofficialblog0974
Avalanche Girl
Megjegyzések
Megjegyzés küldése